. a gátjaink,
másnéven falaink kirekesztik ugyan a fájdalmas dolgokat, így óvják a lelket a sérülésektől. Kizárjuk ugyan a kellemetlen hideg szeleket, jégesőt viszont így könnyen kinn rekedhet a langy eső ami termést öntöz, a simogató, hűsítő szél és a napsütés is. Ha megkeményítjük, megkérgesítjük a szívünket, akkor nem csak a nyilaktól, de a simogatástól is meg fogjuk “kímélni” magunkat.
– A gyenge és gyáva páncélba bújik, az erős és bátor meztelenre vetközik, mert nincs takargatni, félni és szégyellni valója. –
Nincs szükségünk olyan gátakra amivel meghúzzuk a határainkat, mert minden amit meg akarunk óvni a falakon belül, csak elrekeszt bennünket másoktól. Az elrekesztettség pedig előbb-utóbb magányosságban végződik…
A falak csak abban segítenek, hogy eltűrd, viseld a csapásokat. Attól még záporoznak rád, és te abban a tévképzetben élsz, hogy megsebezhetnek, megölhetnek a szavak. Az eltűrés pedig egyrészt csak egyfajta késleltetése az elkerülhetetlennek, másrészt egy állandó feszültségforrás – fenntartani a téglák összességét, hogy fallá merevedjen az önvédelem.
Pedig nem a fájdalom elől kellene elbújni, hanem a sebezhetetlenségünket illene felismerni.
A szavakkal ugyanis lehetetlen sebeket okozni, viszont bárki, bármin meg tud sértődni (sérülni). Addig, amíg fel nem ismerjük, hogy csak és kizárólag az önérzetünk (büszkeségünk) és nem a tiszta lényünk (lelkünk) sérül, addig sebezhetőek maradunk, és az a fal, amelyik meg óv bennünket, az egyben el is zár: Saját börtönünkben leszünk saját magunk rabja…
. álarcaink
Kinek láttatod magad, minek akarsz tűnni. Ez is csak az ÖnÉrzet játszótere: megfelelni a külső elvárásoknak, a belső igényeknek. Szerepeket játszunk, hogy Valakinek tűnjünk.
Az álarcok mögé rejtőzünk, és velünk együtt az őszinteséget is elrejtjük. Marad a látszat valóság, a látszat igazság, hogy legalább a szerepeinket (élet)hűen alakítsuk. Próbáltál már tiszta szívvel őszinte lenni magadhoz és másokhoz? Tény, hogy nem az érdekeinket szolgálja az igazmondás, és könnyen ki is vághatja maga alatt a fát, aki nem érdekből cselekszik, és beszél… de az igazszólás nem erkölcsi érdekünk, hanem a nemesedésünk elengedhetetlen eszköze…
Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid – a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.”
Weöres Sándor – Tíz lépcső / A teljesség felé
TeaSzellem 