Önkiegyensúlyozós, ön-érzelmeket megszelídítős szellemi gyakorlatsorozat
Az első és legfontosabb tétel: ahogy a teaszertartásnál, úgy ennél az önfejlesztő sorozatnál sincs egy konkrét, mindent mást kizáró vallási, ideológiai vagy filozófiai eszme, amit követni kellene, vagy amiféle tartunk.
Tehát nem fog ütközni a te (bármilyen) nézeteiddel, létfilozófiáddal sem vallási hovatartozásoddal sem.
Ennek a szellemi gyakorlatsorozatnak egyetlen előfeltétele van: előtte legalább három alkalommal vegyél részt (egyedül vagy társaságban) az alap teaszertartáson. Erre, csak és kizárólag azért van szükség, hogy meggyőződj arról, hogy “egy nyelvet beszélünk-e”.
Ez a szellemi gyakorlatsorozat hosszabb időn keresztül fog tartani maximum heti 1-2 találkozóval, minimum pedig havi egyel.
A valódi gyakorlatokat a hétköznapjaid során fogod végezni, a találkozóinkon “csak” teaszertartást ülünk, s közben
- irányokat mutatok (de nem én választom ki helyetted!),
- átbeszéljük a tapasztalataidat (de nem véleményezem!)
Rövid címszavakban erről az ösvényről
- Összeszedjük magunkat a múltba legyökerezésből és a jövőbe meredésből
- A Jelen-lét jelentőségét megér(in)tjük
- Az érzelmi-hullámainktól való sodródás helyett, megkeressük a közép-pontunkat, amiben megkapaszkodhatunk…