. az Én, a Magam és a Tudatom

. ÉN

Ki vagyok Én, ki az: az ÉN?

Az, hogy – ÉN – így egymagában állva nem jelent semmit: nincs jelentése. Ugyanis ezt a szót mindenki saját magára vonatkoztatva használja. A fogalomalkotásaink, az elnevezéseink pedig éppen onnan alakultak ki, hogy minden dolgot egyéni, egyedi “kóddal” jelöltünk meg…

Az – ÉN – szó önmagában állva, pusztán egy olyan “pozíciót” jelöl, mely elválasztja, elkülöníti a belső tapasztalót a külső eseményektől: Én és minden más. Itt (bent) és mindenhol máshol (kint).


Az öntudatra ébredés első megnyilvánulása, az értelem önfelismerésének elkerülhetetlen eseménye az elkülönülés érzete (mindenki mástól való különválás), aki nem a részem…


Ahhoz, hogy az – ÉN – jelző, értelmezhetővé válhasson, társulnia kell valamilyen kiegészítő raggal, toldalékkal. pl.

  • tárgyesetben: Én+gem(et) = engem
  • birtokos esetben: Én+em = enyém
  • név és névutóragokkal: (én)+bennem, (én)+nálam, -tőlem, -nekem, -velem… stb.
  • és (ÉN) Magam… stb.

Az Én szó jelentése tehát minden esetben csak kiegészítő szerepet: jelzőt ad a lényegi fogalmakhoz: jelzi, hogy van egy fal a kinti és a saját világom között. Elválaszt a külvilágtól.

De az ÉN szó “legszentebb” párja a VAGYOK.


. ÉN VAGYOK

  • vagy-vagy: A vagy(ok én) és a van (minden más) maga is az elkülönülést, elválasztást, felosztást jelöli. És ahol az értelem csak odáig lát, hogy Önmagát a (külső) valóságtól csak függetlenül érzékeli: ahol az élet értelme az ÉN-Vagy-Ok, ott az Önző, érdekcselekedetek teljesen természetesek. Én/nekem, Én/értem.
  • VÁGY-OK: A képlet itt is teljesen tiszta: adott az Ösztön, melynek ősi programja minden élőben szüntelenül hajtja a ”motort”. Az ösztön tk. “csak” életben akarja tartani a “gazdatestet”. Minél tovább, minél könnyedebben. Szenvedés mentesen. Az ösztön, gyakorlatilag a túlélésünk mozgató rugója. (az első rendező elv)

Az ember, ahogy az értelme kinyílt, s kezdett ránézni/rálátni a dolgokra, következtetett, és összefüggéseket keresett: gondolatokat formált. Felismerte, hogy az ösztönei hajtják, így ha ezeket a hajtó erőket kielégíti, akkor könnyed és boldog: elégedett lehet.

Így az értelem, azaz a szellem(iség) megtalálta az ösztönök kielégítéséhez vezető utat: a Vágyak szolgálatát…

Mielőtt továbbmennék, fontos megjegyezni hogy a VÁGYnak két “arca” van. Az egyik, a bevonzó vágy, és a másik a taszító vágy. A bevonzó vágyainkkal magunkhoz, vagy magunkat közelítjük, a másik esetben el/távolítjuk magunktól: arra vágyunk, hogy távol kerüljön tőlünk… Na, de mire is gondolok.

. az ösztönös vágyak avagy, a vágyaink ösztönei

Minden élő első ösztöne a lélegzés. Születésünktől, halálunk pillanatáig ösztönösen működik. Magától. Az első vágyunk a levegőre: a lélegzés lehetőségére való vágyódás. A bevonzó vágy: szeretne tiszta levegőt szívni, a taszító vágy távol akar kerülni a fuldoklástól.

Mindkét esetben arra vágyunk, hogy légzésünk szabadon áramoljon, és ezáltal életben maradjunk, csak a bevonzó vágy a kellemes felé, a taszító vágy a kellemetlentől távolodni vágyik.


A második ösztön, a víz, folyadék ivásának ösztöne. A második bevonzó vágyunk: az ízletes, és/vagy tiszta italok, élvezetének kielégítése, a taszító vágyunk: a szomjúságtól való szenvedés elkerülése.

A harmadik ösztön, a táplálkozás. Bevonzó vágyunk a finom ételek és a jóllakottság=elteltség érzésének élvezete. Taszító vágyunk az éhezéstől való szenvedés elkerülése. Az élelem Föld természetű…

És a tűz a negyedik elem. A negyedik ösztön kielégítése miatt vágyunk a kiegyensúlyozott, kellemes hőmérsékletre. Taszító vágyunk a fagytól és hőgutától való “eltávolodás”.

Ez a négy alapösztön, amely az életbenmaradáshoz szükséges. Ezeket az állatok zsigerből, ösztönösen, míg az emberek; módszeresen művelik…

Az ember életcélja, életének értelme, azaz a létezésének az oka: a Vágyainak kielégítése lett:

Ez a VÁGY-OK: Én VágyOk.

Amíg úgy teszed fel magadnak a kérdést, hogy Ki Vagyok Én? Addig a válasz nagyon egyszerű: Vágyaid kielégítése a létezésed egyetlen oka…


ÖnMag

MAGam MAGod MAGja

Mi ez a mag bennünk és miben különbözik az ÉN VágyOk az ÖnMAGamtól?

A VágyOkhoz hasonlóan a MAG(am) is egyedül van még: külön választja magát burkával a külvilágtól. Továbbá, ugyanúgy az alap ösztönöknek engedelmeskedve működik: Élni, virágozni, ágazni, gyökerezni, további magot teremni akar. De, létezésének már nem a vágyainak kielégítése a célja, oka, hanem a termés: azaz a teremtés.


. A szívünkből indítjuk múltunkhoz való gyökerezéseinket. Ezekkel a gyök-ereinkkel egyszerre kapaszkodunk és táplálkozunk a Földből. A Földből, melyben feladataink gyökereznek…

De ebből a Földből a fénybe is vágyunk. Álomból kikelni, növekedésnek indulni felfelé. Gyökerünkkel megkapaszkodni kelőnkkel felébredni.


ÖnMAGunkban lakik a szív, és ezt a lélek óvja, veszi körbe. ÖnMAGunk tehát a lélekkel kürövett szív lakhelye…


ÖnMAGunk

“…Az érett mag csirája a mag belében mindaddig nyugton vagy alva marad, míg azt kedvező helyzet és körülmény új életre nem ébreszti. Ha ilyenkor a mag fejledezni kezd, azt mondjuk: a mag kél, vagy kikél. Keléskor a csira gyököcskéje nőni kezd lefelé, kelője pedig fölfelé…”

Czuczor-Fogarasi / A Magyar nyelv szótára

Ezt a fejezetet úgy kezdtem:

A VágyOkhoz hasonlóan a MAG(am) is egyedül van még: külön választja magát burkával a külvilágtól. Továbbá, ugyanúgy az alap ösztönöknek engedelmeskedve működik: Élni, virágozni, ágazni, gyökerezni, további magot teremni akar. De, létezésének már nem a vágyainak kielégítése a célja, oka, hanem a termés: azaz a teremtés.

Amíg az életünk mozgató rugója az ÉN VÁGY-OK, addig bábúként rángatózunk érzelmeink szálain függve… Amíg, ÖnMAGunk burkába vagyunk zárkózva, addig a MAGban lévő szív és lélek (bél) a héjon belül marad. MAGában. De a TUDat felismeri a MAGból nyíló lehetőségeket. A TUDat képes rá, hogy elvesse a MAGot. Vesd el ÖnMAGod, hogy a parányi cseppből haralmas fává terebélyesedj. Ezernyi ággal és még több levéllel. Ne ÖnMAGod szorongasd féltve, hanem merj kiteljesedni…

De, az ÉN VÁGY-OK, félti nagyon ÖnMAGát. Fél, hogy attól, hogy ha elmosódik a határvonal a kint és a bent között: megszűnik létezni. Fél a feloldódástól, hogy elvegyülve más-OKkal: az ÉN nem lesz többé: akkor a “gazdatest” is megszűnik. Mert az ÉN-Vágyok ragaszkodik ÖnMAGához. És amíg a vágyak szorításában élünk, addig ÖnMAGunkat el nem eresztjük, el nem vethetjük. A növekedésünk még ÖnMagunkban kuporog. Valahol a szívünk alatt.

. ÖnMAGunk jelentősége

. bevezető

Csak a MOST pillanata létezik: Csak a jelen-lét az, ami van: az itt és most valósága. Minden ami csak volt és vagy lesz, az már/még nem létezik. Pontosabban már nem vagyunk a része. Magunkban hordozzuk a múlt lenyomatait, és elképzeljük az eljövendőt, de Minden pillanatban újra és újra “megújul” a Világ, az Élet és TenMAGod is.

Ennek a jelennek a töve: a jelentőség, mely ÖnMAGunkból fakad. A jelen TŐből lesz aztán szár és virág, vagy törzs és ágak: ÖnMAGunkból növeszthetünk tündöklő Világokat: valósággá válthatjuk, megteremthetjük az ÖnMAGunkban található szívünk és lelkünk vágyait.

A jelenbe kikelő mag töve tehát: a jelentőség. A jelenbe kikelő mag szabadsága: a lehetőség. A jelenbe (magot) termő tő: a termő-tő, avagy a teremtő.

ÖnMAGunkban a teremtő erő alszik. Amíg ÖnMAGunkhoz görcsösen ragaszkodunk, nem eresztjük: összetartjuk, tápláljuk és kényeztetjük, addig csak ÖnMAGunkkal teszünk jót, de ha ÖnMAGunkat elvetjük, abból Világos kertet, gyümölcsöző fákat nevelhetünk…


A TUDat: közöl

A tudat: tágul. Körbe nyílik és folyamatosan

  • belelát a Valóságba
  • belát összefüggéseket
  • beláttat

… a tudat, túl van az értelmen, túl mutat a logikán, az észérveken.

Az érzelem megérez, az értelem megért, felfog – de még mindkettő önös érdekeket szolgál. Az érzelem: vágyik rá, vagy el tőle. Az értelem akarja, vagy nem akarja.

De a tudat, a tények vágy és akaratlanságától mentesen, belelát, belát és beláttat. A tudat, a valóságot nem az ÉN szemüvegén keresztül figyeli. Nem köti semmilyen érdek, nincs célja, így nincs is erénye. Ettől marad a tudatos szemlélődés Ön-Érdek nélkül Tiszta.

A fa a szívnek: szép, kellemes, érdekes. Az értelemnek árnyas, hasznos, terebélyes. A tudatnak a fa: több mint név és forma.

A tudat folyamatosan tágul. Mint egy lassan nyíló legyező. Egy ember életében is, de tágabb értelemben is. Legközelebbi testvére a bölcsesség.

A bölcsesség már számol a következményekkel, hosszútávon gondolkodik, mint a jó sakkjátékos. De célja, még ha nemes is, Ön-Érdekeket szolgál: Én szeretnék bölcsé válni, én szeretnék bölcs dolgokat tenni…

A tudat: Én független. A tudat: Érdektelen. A tudat tiszta és nyílik.


további gondolatok a tudatról –klikk ide